A cél: minél több ütést szerezni. Egy pakli kártyában négy színből 13-13 lap található. A két pár 13 ütésen osztozhat. Egy ütés négy lapból áll; mind a négy játékos egy-egy lapjából. Aki a legnagyobb lapot tette, az viszi az ütést. A színek rangsorban: treff, káró, kőr, pikk. A 13 lap rangsorban a következő: 2, 3, 4, 5, 6 7, 8, 9, 10, bubi, dáma, király, ász. A négy játékost az égtájakról nevezték el: Észak, Kelet, Dél és Nyugat.
A játék menete
Az 52 lapot, egyesével, az óramutató járásával egyezően kiosztjuk a négy játékosnak. A játék két fő részbol áll: az első rész a licitálás, ezt követi a lejátszás.
A licitálás végeredményeként az egyik pár vállalja, hogy többet üt a másik párnál egy meghatározott adu, vagy éppenséggel adu nélküli játékban. Az előzőekből tán már látható, hogy a vállalkozó párnak minimum 7 ütést kell vállalnia és maximum 13 ütésre vállalkozhat.
A vállalt és teljesített ütésekért plusz pontok járnak, a nem teljesített vállalásért pedig mínusz pontok. Így kétféleképpen lehet pontokat szerezni: vagy azzal, hogy teljesítjük a licitáláskor történt ütésvállalásunkat, vagy azzal, hogy megakadályozzuk a másik pár, vagyis az ellenfél ütésvállalását.
Szabályok
Kötelező színre színt tenni.
Nincs felülütési kényszer, a szín bármely lapját lehet tenni egy ütéshez.
Ha nincs lapunk a hívott színből, bármely lapunkat tehetjük az ütéshez (nincs adukényszer).
Az ütést az a játékos viszi el, aki a legnagyobb rangú lapot tette a hívott színből, vagy a legnagyobb rangú adut adta az ütéshez.
Mindig az a játékos hív (játszik ki egy lapot), aki az előző ütést elvitte.